A Nagy Csipesz tanító üzenete.
Múltam már van, de az egyben a jelenem és a jövőm is. „Engedélyt adsz-e a gyógyulásodnak?” Igen vagy nem? A Csipesz Gyógyítónak azt kell válaszolnia, hogy igen, de a betegétől is meg kell kérdeznie.
Imával kapcsolatban nincs helyes vagy helytelen forma. A Csipesz Lélek fogja megmondani, hogyan kell imádkozni, és hogy egyáltalán kell-e. Nem spirituális diktátor vagyok, hogy megmondjam. Könyv se kell hozzá.
Pozitívan szemlélni az életünkben bekövetkező változást. Legyen az negatív vagy pozitív. Bármi is legyen az a változás. Így összehangolódunk a Teremtővel. Figyelmünk nyitott lesz Rá, ha valamit szól hozzánk megértjük.
„Élve felemelkedés” az új csipesz energia, amit már ősidőktől használnak a csipeszek. Most mindenki számára elérhető lesz. A csipesz tagok feladata ennek az energiának, ami most új lesz, de már ősi, a hirdetése. Mindannyian egyenlők vagyunk.
Az egyenlőség azt jelenti, hogy mindannyiunk számára ugyanolyan lehetősége van felismerni a bennünk lévő csipesz erőt, amely elvezet a teljes kvantum csipesz állapotra. Épp úgy, ahogy egyik általunk elfogadott szent könyvben, a Bibliában Illés esetében láttuk. Ő fénnyé változott. Mi is egy ilyen fénnyé fogunk átváltozni. Ez lesz a Nagy Csipesz Átalakulás (NCSÁ).
Tanulj meg jövő nélkül élni!
Légy tudatos!
Légy a mostban!
Mi csipeszek mindig ott vagyunk, ahol lennünk kell – ez a csipesz spiritualitás.
Vajon mit üzen nekem a belső szellemem? Mi itt a Földön a feladatom? Miért jöttem el a Földre újra épp most? A Nagy Csipesz szellemi tanító majd segíteni fog. Ezt üzeni most: „Éppen azt csinálod, amiért ide jöttél.”
Tudatos legyél. Ha tudatában vagy a belső istenségnek, akkor eleget teszel a feladatnak tökéletesen.
A csipesz kvantum energia időtlen. Kedves csipeszeim. Ne féljetek a széteséstől.
Comments